Híreink

Taródi László emlékére

„Nem láttad, mily veszély járt körötted

Nem nézted, a ház milyen magas,

Nem nézed, hogy ki az, kit segítesz,

Nem láttad hogy bajba jutsz magad.

Érezted, hogy tereád volt szükség,

Mit bántad, ha nagy is a veszély,

Előtted a hőt sugárzó lángok

Alattad a halált rejtő mély”

( Erdély Ernő: A tűzoltó)

Erdély Ernő: A Tűzoltó című versének egy részletét kértem segítségül, hogy emléket állíthassak egy kedves barátnak, egy tűzoltó bajtársnak.

Laci, Laci bácsi!

Így hívtak munkatársaid, hívtunk mi, és a fiatalabb nemzedék.

Nem a megszokott módon, gyerekként, ifjúsági tűzoltóként, kerültél kapcsolatba a tűzoltókkal, hanem meglett férfiként, megállapodott családapaként, tapasztalt sok kilóméternyi utat bejárt gépkocsivezetőként.

Ismertünk régről, még a gazdaságis időből, majd a sárga táposkocsi mindig mosolygós soförjeként.

Az élet úgy alakította, hogy lehetőség kínálkozott tűzoltóságunkon létszámbővítésre, és mivel híján voltunk sofőrökben, örömmel választottunk Téged.

A családod mellett egy másik családnak lehettél örökös tagja, a tűzoltók nagy családjának.

Nehéz feladatot vállalt családod és Te is, hiszen új kihívásoknak kellett megfelelni. Iskolapadba ülni, hogy elsajátítsd a tűzoltó szakma sokrétű tudást követelő alapjait, megismerd a szakfelszereléseket, szereket, gépjárműveket.

Vállaltad, hogy a szolgálat, a nagybetűs szolgálat nem ér véget a munkaidő leteltével, hanem az 24 órán át  tart. Sokszor riadt fel szerető feleséged a személyhívó visító hangjára, ami riasztásra hívott.

Sokszor látták a Csepregiek, hogy a munkaidő letelte után  méltósággal hazakerekező Laci, ráhajolva a kormányra „teker „ a szertár felé, hisz hívja a kötelesség.

Majd a nyugdíjba vonulási idő elérkeztével első voltál a sorban, aki a tűzoltóktól vonulhatott nyugállományba. Együtt, a teljes állomány ünnepelt veled, köszöntük meg addigi munkádat.

Nem maradtál el ezután sem, hisz egyesületi tagként rendszeresen jöttél, meglátogatni  barátokat, kollégákat.

A sors kegyetlen volt hozzád, Olyan csapással súlytott, amire nem voltál, nem lehettél felkészülve. A gyilkos kór győzött. Legyőzte Flórián katonáját, hogy elragadja családjától, elragadja a tűzoltók nagy családjától.

Most itt állunk,  szomorúan, és emlékezünk az eltelt évekre.

Köszönetet mondunk, hogy megísmerhettünk, hogy vidámságot hoztál az ügyeletesi munkába, hisz mindig jókedvel érkeztél munkahelyedre.

Köszönetet mondunk, hogy példát mutattál  kitartásból, hogy lehet idősebb fejjel is újrakezdeni sokmindent, hogy lehet és kell  mindig vidámnak, bizakodónak lenni, még akkor is, amikor a helyzet kilátástalan.

Példát mutattál abban, hogy lehet szeretni a gyerekeket, amikor ovodások, iskolások látogattak a szertárba.

Példát mutattál abban, hogy lehet szeretni a gépjárműveket, hisz büszkén, gondoskodó szemmel vonultál fel  Sárváron, Körmenden, Szombathelyen a régi Csepellel, nem okozott gondott az Ifa szivattyujának kezelése, az autó karbantartása, felderült arccal áltál a tűző napon a Mercédes előtt, mikor azt megszentelése után használatba vettük.

Most búcsuzunk Tőled, búcsúzunk a testedtől, de Taródi László önkéntes tűzoltótól nem búcsúzunk. Emléked ott él tovább szívünkben és lelkünkben, ott él a rengeteg fotóban, videóban, a kezed nyomában. Ott él tovább, a szertár falán elhelyezett Szent Flóriánt ábrázoló márványtáblában, ahol az emlékezés gyertyája most is ég, a többi elhunyt tűzoltónk emlékére.

Laci, Laci bácsi!

Adjon a ég Neked örök nyugodalmat, családodnak megbékélést.

Csepreg, 2012. szeptember 24.

Kovács András

elnök